Bemutatkozás

Örülök, hogy meghívhatom Önt egy idő utazásra, melyhez jó kalandozást kívánok! 

Induljunk el a 70-es évek zenéjétől, amikor én már kamaszként énekelhettem a rádióban hallott világ 
és magyar slágerek előadóinak fülbemászó dalszövegeit. Legyünk őszinték, ők azok akik egy életen át végig kísérnek bennünket, mint pl. az ABBA, Boneym, Eruption, stb. bizony sokan vannak szerencsére!

Elmondhatom, hogy igen szép mennyiségű gyűjteményem jött össze ebből az időszakból is. Kazettás hanghordozót használtam indulásomkor. Az első eszköz BRG MK-29 Juno kazettás magnetofon szép emlékeim egyike. Természetesen, hangulatfényről is gondoskodtam, mert színes lámpaizzót cseréltem a normál helyére és már kész is volt a buli! Ugye milyen elképesztően érdekes? Már akkoriban is lelkesen játszottam le a rögzített hanganyagom mások számára kisebb baráti összejöveteleken.

Figyeltem a reakciójukat és örömmel nyugtáztam, mivel rövid időn belül ők is átadták magukat a jó zeném élményeinek. Telt, múlt az idő, jöttek a 80-as évek és ki ne emlékezne rá szívesen. Eszméletlen nagy változások történek a technika fejlődésével. A kamaszkorom legszínesebb időszakába léptem. Fejlődnöm kellett a minőségben. Vásároltam is egy erre alkalmas készüléket. AKAI HX-2 hifi kazettás decket. Persze a kezdeti Polimer, Agfa kazettákat is kiváltottam TDK, BASF, stb. extrább tipusokkal. A zene piacát megtelítették az amerikai, angol, olasz együttesek és világsztárok. Pl. Michael Jackson, Queen, Righeira. Természetesen, így a DJ-k száma is megnőtt, persze abban az időben még vizsga követelmények is voltak számukra. Én a 80-as évek elején kezdtem discóba járni, ezzel még inkább vonzódtam a zene irányába. Kisebb klubbokban már önállóan szórakoztattam a közönséget.

Abban az időben kezdődött a videó disco-k korszaka. Mindent elsöprő sikereik voltak, nagy létszámú közönséggel. A hifi stereo video recorderek időszaka, viszonylat nem sokáig tartott, mivel hamarosan megérkezett a CD lemezek ideje, ami leváltotta a VHS rendszert. A hanghordozást ismét minőségében és tárolásában fokozta. Eljöttek a 90-es évek is. Magyarországon 1988-ban gyártották az első CD lemezeket.

A DJ-knek újabb nagyszabású átalakítást kellett megoldani a jövőjük érdekében. A Pioneer kazettás hifi stereo deckemet cserélnem kellett komplett Sony hifi toronyra a CD és a DVD miatt. Már csak kisegítésképpen alkalmaztam a kazettás verziómat a költség hatékonysága miatt. A discozást én sosem végeztem főállásban, csak alkalmanként. A zene azonban az életem részévé vált. A legnagyobb rendezvény amit tartottam, már megközelítette a mai fesztiválok létszámát, amire büszkén emlékezem! Ráadásul Kazahsztánban történt, de főként magyar célközönségnek. A Millenium átlépésével viszonylag hosszú ideig maradtam a zeneeszközeimmel. A CD-k után tovább fejlődött a zeneipar a digitalizálással, ami egy újabb magas szintre léptette a hangtárolást. Egy komplett disco zene anyaga elfért a DJ tenyerében egy pendrive segítségével. Nagy áttörés volt számunkra, mert sokkal kényelmesebbé tette az életünket. A zenék iránti szenvedélyem arra ösztökélt, amikor nyaranta egyre sűrűbb családi és baráti fesztivál hangulatot hoztam létre a kikapcsolódásra. De nem volt megállás. A nyári helyiséget átalakítottam, téliesítettem mininális hanggátlással, hogy másokat ne zavarjak a lakóhelyem környezetében. Egy fantasztikus Family klubbot rendeztem be a pandémia megjelenésével. Innentől kibiztosítottam a bulik lehetőségét akkoriban esetenként korlátozott létszámmal. A hangtechnikai eszközeimet kiegészítettem egy Pioneer DDJ 400 rekordbox vásárlásával, ami egy laptoppal együtt úttörőnek számít egy professzionális Dj pulthoz képest.

Én teljesen ütőképesnek találom, akár nívósabb DJ partykhoz is, mert kicsi a bors, de erős. Egy jó buli hangulatához bizony kellenek fények is. Néhány kezdő szintű fényem kiegészítettem látványosabb darabokkal, ami fokozta az élményt. A közelmúltban egyre több bátorítást kaptam a partijaimon részt vett társaságtól, amikor elhatároztam DJ leszek! 2023-as év elején legálissá tettem ezt a tevékenységemet. DJ B.Joci néven regisztráltam be a szövetségbe, ahol tekintélyes létszámmal vagyunk. Célom, hogy egyszer igazán nagy közönség előtt léphessek fel, teljes vagy akár részidőben. Köszönöm, hogy végig olvasta rövid történetem, kérem egy kattintással csatlakozzon követőimhez, megnövelve népszerűségem!

Scroll to Top